Boldogság órák - Június

Június – Fenntartható boldogság

 

Nagyon hamar elrepült a június az utolsó tanítási napig. Mégis annyi meglepetést, vidámságot tartogatott.

A legnagyobb boldogság a gyerekek számára az volt, hogy elmehettünk kirándulni. Végre kiszabadultunk a járvány okozta rabságból. Egésznapos kirándulásra mentünk Őrtilosba. A közös utazás, élmény, játék szép emlék lett számukra.

A legnagyobb boldogság ebben a hónapban gyerekek számára mégiscsak a VAKÁCIÓ-várás volt.

Boldogságóránknak „Az év legjei” címet adhatnám.

Elkészítettük a boldogságláncot. A mi láncszemeink szívecskék voltak. A gyerekek megörökítették az év legboldogabb pillanatait. A friss élmény miatt legtöbben a kirándulást rajzolták le. De egyéb ebben az évben szerzett boldog pillanatokat is megörökítettek. Az utolsó napon feltettük a táblára a szív-gyöngyöket, jelképesen így fűztük fel lánccá a boldog emlékeket. 

Meghallgattuk az év dalai közül újra a legnagyobb kedvencet: „Van nekem egy álmom…” című dalt, el is játszottuk.

Kiválasztottuk az év legkedvesebb játékát. A „Királylány, sárkány, királyfi” játékra esett a választás. Februárban csak eljátszottuk az udvaron, most készítettünk hozzá kis bábokat is.

Felelevenítettük a Boldogságórák legszebb pillanatait a Boldogság-füzetünk segítségével is. Átlapoztuk a füzetben készített munkákat, bejegyzéseket, rajzokat, mindenki kinyithatta a legkedvesebb hónapjánál, beszélgettünk a hónapok témáit felelevenítve. Ezek az áttekintések, visszaemlékezések mutatták meg, mennyi közös, örömteli élményben volt részünk.

Elolvastuk „Az út a Boldogság országába” című mesét.

A zárókör versikéjét is elmondtuk. Kinyomtattam a gyerekeknek, beragasztottuk Boldogságfüzetünkbe, rajzoltunk is hozzá zárásként.

Remélem, ez az év is tanítványaim személyiségfejlődését szolgálta, a megismert boldogságfokozó technikákat alkalmazni tudják majd a mindennapokban. Köszönjük a lehetőséget a Boldogságórás Csapatnak!

 

Pályázatok

A Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye
Boldog Iskola
Petőfi200
Okosan a pénzzel
Határtalanul! - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Erőszakmentes, egészségtudatos iskola
Pénz 7
Örökös ökoiskola